Leváltották Szekszárd fideszes polgármesterét összeférhetetlenség miatt

2023. május 25. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

Eltávolították posztjáról Szekszárd fideszes polgármesterét, Ács Rezsőt, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. Ács Rezső a Telexnek is elküldött csütörtöki közleményében azt írta, minden lehetséges jogi úton megtámadja a döntést.

„Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen ma olyan döntést hozott, mellyel a többség egyértelmű szándéka ellehetetleníteni munkámat. Az ERÖV Víziközmű Zrt. Stratégiai Tanácsadó Testületében betöltött pozíciómat használták fel arra, hogy kimondják az összeférhetetlenséget és megszüntessék polgármesteri jogviszonyomat. A döntést természetesen minden lehetséges jogi úton megtámadom” – írta Ács Rezső.

Ács Rezső – Fotó: Sóki Tamás / MTI
Ács Rezső – Fotó: Sóki Tamás / MTI

A polgármester mellékjövedelmére az Átlátszó 2019-es cikke hívta fel a figyelmet, ebben a tényfeltáró lap azt írja, hogy Ács Rezső feltehetően 2017-től folyamatosan betöltött a főállású polgármesteri állása mellett egy másik állást is: az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanács elnöki tisztségét, amiért havi 300 ezer forint juttatásban részesült. Az állásról szóló információkat az ERÖV vezetője megerősítette a testületnek.

Mivel a két tisztség összeférhetetlen, és Ács Rezső ezt az összeférhetetlenséget 30 napon belül nem szüntette meg, így a közgyűlés nem tehetett mást, mint hogy megállapította az összeférhetetlenséget, és megszüntette a polgármester jogviszonyát. A döntés a következő napon, azaz pénteken hatályba lép

– közölte Bomba Gábor ellenzéki képviselő a 24.hu-val.

Ács Rezső közleményében azt is írta, hogy eddig minden évben szerepeltette a mellékállását a vagyonbevallásában, szerinte azt „soha senki nem kifogásolta”.

Ha a két pozíció valóban összeférhetetlen, akkor is ragaszkodom ahhoz a jogomhoz, hogy én döntsem el, miképp oldom fel azt, vagyis, hogy melyik tisztségemről mondok le. Én vagyok Szekszárd polgármestere és a jövő évi választásokig az is maradok

– írta a közleményben, amit a Facebookra is kiposztolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!