Három vizsgahelyszínen volt technikai probléma az emelt szintű informatikaérettségin

2023. május 25. – 10:26

Másolás

Vágólapra másolva

„Vártam a hírt, de sehol nem látom, hogy az infó emelt érettségin gáz volt. Ugyanis sikerült egy olyan kódot íratni a gyerekekkel, ami úgy leterhelte a rendszert, hogy nem futott a gépeken” – olvasható egy Facebook-posztban, amire olvasónk hívta fel a figyelmet, aki szerint többen jelezték, hogy probléma volt az idei emelt szintű informatikaérettségin.

Május 22-én informatikából emelt szinten 142 helyszínen 5 016-an tettek gyakorlati érettségi vizsgát. Kérdéseinkkel megkerestük az Oktatási Hivatalt (OH), arra voltunk kíváncsiak, hogy valóban tapasztaltak-e fennakadást a vizsgán, központi problémáról van-e szó, mi okozhatta a technikai problémát, és emiatt meg kell-e ismételnie valakinek az érettségit.

Az OH válaszában azt írta: „A vizsgázók számára a vizsgaszervező intézmény (az illetékes kormányhivatal) biztosítja a szükséges számítógépeket a megfelelő szoftverekkel. (…)

Országosan összesen 4 vizsgázó jelezte hivatalosan, hogy technikai nehézsége volt, további 2 fő határidőn kívül nyújtott be ilyen jellegű észrevételt. A 3 érintett vizsgahelyszínen 3 különböző technikai okot jeleztek, tehát helyi körülmények okozhatták ezeket. A kormányhivatalok egyedileg kivizsgálják a felmerült problémákat, ehhez az Oktatási Hivatal minden technikai segítséget megad.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!