Tarlós nem megy el a 3-as metró átadására, szerinte „tudatlanság, sandaság és rosszindulat” miatt támadták őt

2023. május 21. – 12:10

Másolás

Vágólapra másolva

Egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni a budapesti 3-as metró hétfői átadóján Tarlós István volt főpolgármester, pedig Karácsony Gergely meghívta oda, és felkérte, hogy beszédet tartson az eseményen – írta meg pár napja a Magyar Nemzet. Most megkaptuk Tarlós a Karácsonynak küldött levelét, amelyben megköszönte a projekt befejezését többek között Karácsonynak és Tüttő Katának is, de hosszan sorolta az ezzel kapcsolatos régi sérelmeit. Levelében ezt írja:

„Meghívását örömmel értékelem személyes gesztusként is az Ön részéről mindazokért a nemtelen és nehezen értelmezhető támadásokért, amik a metró felújítások, ill. építések kapcsán korábban ellenzéki körökből napvilágot láttak.

Nem kívánom mellékelni Ön számára azt a tekintélyes irat-, és okirat halmazt, ami kicsinítve tükrözné azokat az erőfeszítéseket, amikre kényszerítettek ezeknek a munkálatoknak az előzményei, és a megoldások megkeresése. Ezek azonban könnyedén rávilágíthatnának a támadások szánalmas, olykor nevetséges mivoltára, amelyek mögött a tudatlanság, a sandaság és a rosszindulat egyaránt tetten érhető volt.”

A levele második szakaszában Tarlós már engedékenyebb, itt azt írja:

„Gratulálok Önnek az M3-as felújítás sikeres befejezéséez, ami végül joggal tekinthető két városvezetés és a Kormány közös sikerének. Köszönetemet fejezem ki minden közreműködőnek, a Kormánynak, Önnek, Tüttő Katának, a BKV-nak, azon belül is elsősorban a munka zömét végző Radnai Tibor Úr vezette mérnökségnek, a BKV vezetőinek, tervezőknek, kivitelezőknek, hatóságoknak egyaránt.”

A levél végén Tarlós a budapestieknek sok örömet és balesetmentes közlekedést kíván, Karácsonynak pedig jó hangulatot az ünnepségre. Tarlós levelét először a Magyar Nemzet szemlézte, ők azonban kihagyták azt a részt, amelyben Tarlós megköszöni Karácsonyék munkáját. A cikkükben azt sugallják, hogy Tarlós azért nem vesz részt az átadón, mert a metró felújításának befejezését problémásnak tartja. Ilyen viszont nem szerepel Tarlós problémái között, amire Karácsony a Facebookon így reagált:

„Miért kell hazudni és viszályt szítani azon ritka pillanatok egyikében, amikor közösen ünnepelhetnénk egy valóban közös sikert? Nekem soha nem esett nehezemre megdicsérni az elődeimet vagy akár a kormányt, ha valamit jól csináltak; ez ad hitelt a kritikáimnak, amire sajnos sokkal többször van szükség. De éppen azért, olyan jó lenne legalább néha közösen örülni valaminek. Ezt az élményt akarják most elvenni tőlünk.”

Az elkészült 3-as metróról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!