Újabb 80 millió forintot osztottak ki fideszes propagandalapoknak a gödi Samsung einstandolt adójából

2023. május 18. – 21:16

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb, közel 80 millió forintot osztott ki a Pest vármegyei közgyűlés olyan egyesületeknek és alapítványoknak, amelyek fideszes propagandalapokat üzemeltetnek – írja a Magyar Narancs. A pénzt a gödi Samsung-gyár fizette be iparűzési adóként, az eredetileg a gödi önkormányzatnak járt, 2020-ban azonban egy kormányrendelettel a (fideszes többségű) Pest Vármegyei Önkormányzathoz irányították át.

A vármegye az iparűzési adó egy részét ezután civil szervezeteknek, alapítványoknak és egyesületeknek osztotta ki. Korábban is írtunk róla, hogy ennek jelentős része került olyan egyesületekhez, amelyek Rétvári Bence és Tuzson Bence választókerületében a kormány álláspontját és szlogenjeit sulykoló lapokat működtetnek.

A gyakorlat most sem változott. Ebben a körben

  • 13,6 millió forintot kapott a Dunakeszi Kistérségért Egyesület, ami a Térségi Tények mögött áll;
  • 20 milliót kapott a 0627.hu-t kiadó Dunakanyar Média Alapítvány;
  • és 10,9 + 19,9 milliót kapott a Közép-magyarországi Régióért Alapítvány, ami az Itt lakunk – Csömör nevű lapot kiadja;
  • és 15,5 milliót kapott a „Jelen vagyok” Tehetséggondozó Egyesület, amely a Tükörkép magazint adja ki.

A Samsung-pénzek elköltéséről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!