Sok eső, szél, kevés napsütés – ilyen időre számíthatunk egész héten

2023. május 14. – 15:56

Másolás

Vágólapra másolva

A héten folytatódik az esős, hűvös idő, de a hét második felére itt-ott megint kisüthet a nap – jelenti az OMSZ.

Hétfőn túlnyomóan borult idő várható. Napközben rövid időre talán tisztulhatnak a felhők, de nagyon sok napsütésre nem számíthatunk. Főleg a Tiszántúlon lesz sok eső, elszórtan zivatar várható. A szél élénk lesz, de délutánra veszít az erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius-fok között várható.

Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Tulajdonképpen mindenhol esőre lehet majd számítani, nyugaton többre, keleten kicsit kevesebbre. Mindezt északkeleties szél kíséri majd. A napközbeni csúcsérték 14 és 23 fok között valószínű, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul.

Szerdán a legtöbb helyen szakadozik a felhőzet és több órára kisüt a nap, de eközben erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű. Továbbra is esős, szeles időre számíthatunk. A hőmérséklet hajnalban 10 és 15, délután általában 18 és 24 fok között valószínű. Nyugaton több fokkal hűvösebb lehet.

Csütörtökön felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporral, zivatarral. Az északi szél időnként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 8 és 13, délután 14 és 20 fok között valószínű.

Pénteken általában többórás napsütés megjelenhetnek gomolyfelhők. Néhol előfordulhat zápor, zivatar, és továbbra is elmaradhatatlan lesz az északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 8 és 13, délután 15 és 23 fok között alakul.

Hétvégén sok napsütés várható, gomolyfelhő-képződéssel, néhol záporral, zivatarral és – kitalálják? – széllel. A hőmérséklet napközben 18-25 fok között ingadozhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!