Kilenc tüntető diák ellen indít eljárást a rendőrség

2023. május 11. – 18:21

Másolás

Vágólapra másolva

Kilenc olyan diák ellen indít eljárást a rendőrség, akik a múlt heti tüntetésen eltakarták az arcukat – írta a közleményében TASZ, ami elvállalta a jogi képviseletüket.

A diákok a státusztörvény ellen tüntettek, majd több százan vonultak Orbán Viktor hivatala elé, ahol lebontották a Karmelita melletti építési terület elemeit. A rendőrök dulakodni kezdtek a tüntetőkkel, majd könnygázt is bevetettek ellenük.

A TASZ szerint ügyvédük még aznap bement az előállott fiatalokkal a rendőrségre. Volt olyan kiskorú, akinek nem engedték, hogy beszéljen a szüleivel. Végül kilenc fiatal ellen indítottak eljárást, amit a TASZ indokolatlannak tart, mert szerintük a diákok nem azért viseltek maszkot, hogy beazonosíthatatlanok legyenek, hanem azért, hogy a könnygáz ellen védekezzenek. Volt köztük olyan is, aki posztkovidos tünetek miatt hord egészségügyi maszkot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!