Pedálokra drótozott fadarabokkal vezetett autót jogosítvány nélkül a láb nélküli férfi

2023. május 10. – 11:48

Másolás

Vágólapra másolva

„Sokat látott kollégáink is meglepődtek május 9-én, mikor egy közúti ellenőrzés alkalmával az M6-os autópályán Dunaszentgyörgy térségében egy autót állítottak meg” – valahogy így kezdte egyik szerdai közleményét a rendőrség a Police.hu-n, de ami ezután jött, az a várhatónál is váratlanabb volt.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A beszámoló szerint egy minden irányból lesötétített autót állítottak meg a rendőrök épp azért, mert le volt sötétítve, de mint kiderült, ez a legapróbb szabálytalanság. Ezután kiderült ugyanis, hogy

a 47 éves sofőrnek nincsenek alsó végtagjai, autóját azonban nem alakították át ennek megfelelően, helyette az automata váltós autót két, a fék- és gázpedálra drótozott fadarabbal működtette. A férfinek amúgy nincs jogosítványa, nem volt soha, és amúgy is eltiltás hatálya alatt vezetett, sőt, el is ítélték már ilyesmi miatt, tehát felfüggesztett börtönbüntetéssel vezetett.

A nyilvántartó adatai szerint a 47 éves férfival szemben a legutóbbi eltiltása óta már máshol is indult eljárás, és a korábbi években is számos alkalommal kapták el eltiltás hatálya alatti és engedély nélküli vezetés miatt. A rendőrök a férfit a Paksi Rendőrkapitányságra vitték, vele szemben büntetőeljárást indítottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!