Már idén is 96 nem nyilvános határozatot hozott az Orbán-kormány

2023. május 10. – 21:12

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly 470, idén három hónap alatt 96 nem titkos, de a nyilvánosság elől mégis gondosan titkolt kormányhatározatot hozott az Orbán-kormány, írja a Hvg.hu a Miniszterelnöki Kormányirodától a közérdekű adatigénylésére kapott válasz alapján.

A 2-es sorszámmal kezdődő, kétezres kormányhatározatokat általában sehol nem teszik közzé, csak egy szűk kör tudja, miről szólnak. Ezek a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak, mert döntés-előkészítő anyagnak minősülnek.

Idén februárban kiszivárgott egy ilyen. Mint a Szabad Európa megírta: a kormány 17 milliárd forinttal több pénzt ítélt meg a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó R-Kord Kft.-nek a GSM-R nevű vasúti informatikai beruházásra, miközben annak műszaki tartalmát csökkentette. A cég a háború, a járvány és az euróárfolyam elszállása miatt kérte a szerződés módosítását, így az eredetileg tervezett 270 távközlési torony helyett csak 130 épülne meg, a 2225 helyett pedig csak 1800 kilométeren építenék ki a száloptikás hálózatot.

A Hvg.hu azt írja: tavaly még az idei első negyedévnél is sűrűbben születtek hasonló döntések, amelyeknél semmi nem indokolná a titkolózást, mégsem ismerhetők meg a részletek. 2022-ben 470 darab kétezres határozatot hozott az Orbán-kabinet. Ebből a szempontól a 2021-es év volt a rekorder, akkor 679 ilyen kormányhatározat született, ami a 2010 óta addig keletkezett 1836 darab kétezres határozatnak csaknem a harmadát kitette.

A számok alapján a kormányzat egyre több döntését igyekezett elzárni a nyilvánosság elől. Orbán Viktor kormánya 2010. május 29-től az év végéig eltelt bő fél évben még csak 14 ilyen döntést hozott, 2011-ben is csak 19-et. 2014-ben már 33 kétezres kormányhatározat született, 2018-ban 142, 2020-ban már 385. Azután született meg a 2021-es 679-es rekordszám.

Korábban több más kétezres kormányhatározat tartalma is nyilvánosságra került. Egy 1994-es határozat „bértömegnövelési stopot” rendelt el a MÁV Rt.-nél, és kilátásba helyezte több ezer kilométer vasútvonal bezárását. 2016-ban véletlenül szivárgott ki, hogy egy nem nyilvános kormányhatározat alapján épülhet meg csaknem 5 milliárd forinttal drágábban a szombathelyi stadion. Egy EU-s közbeszerzési iratból derült ki, hogy a 2018/2016-os határozat alapján bízták meg Rogán Antal szomszédja, Csetényi Csaba cégét egy 1,4 milliárdos PR-munkával, írja a Hvg.hu.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!