Egyetlen előzéssel szedett össze 12 büntetőpontot egy motoros

2023. május 9. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

A megengedettnél sokkal gyorsabban, előzni tilos tábla hatálya alatt előzött egy motoros Szabolcs megyében, a szabálytalankodás 70 ezer forintjába és 12 büntetőpontba került – írja a Police.hu.

A rendőrség azt írja, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság előző héten sebességmérést tartott, mikor egy motorost előzés közben bemértek. A motor vezetője halmozta a szabálysértéseket:

  • a sebességhatárt túllépve 137 km/h-val haladt a maximálisan megengedett 90 helyett,
  • ráadásul figyelmen kívül hagyta az előzni tilos táblát,
  • és ehhez még irányjelzőt sem használt.

A motoros szabálytalankodása nem volt olcsó: a rendőrök a járművezetőt a megengedett legnagyobb sebesség túllépése miatt 60 ezer forintra büntették, valamint négy előéleti büntetőpontot is kiszabtak. A szabálytalan előzés és az irányjelző használatának elmulasztása miatt további 10 ezer forint helyszíni bírság járt, ehhez kapcsolódóan nyolc előéleti büntetőpontot számoltak fel. Ahhoz, hogy valakinek fél évre elvegyék a jogosítványát, 18 büntetőpontra van szükség, azonban a büntetőpontok számát utánképzéssel lehet csökkenteni.

A rendőrség sebességmérési tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával. „A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka” – írták. Május 1-től egyébként szigorítottak is a gyorshajtás szabályain: a gyorshajtók minimális sebességtúllépés után is bírságot kapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!