Tíz napig tartottak lekötözve egy autista fiút a kaposvári kórházban, egymilliós kártérítést kapott

2023. május 8. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

„Másodfokon is megnyertük súlyos autizmussal élő ügyfelünk, Péter perét, akit tíz napig szinte folyamatosan lekötözve tartottak a kaposvári kórházban” – írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Az eset öt éve történt, a bíróság most másodfokon is kimondta: a kórház megsértette az akkor még csak 17 éves fiú emberi méltóságát, személyes szabadságát és testi épségét is azzal, hogy jogellenesen lekötözték. A bíróság egymillió forint kártérítést ítélt meg.

A fiúhoz 2018 márciusában édesanyja, Irén hívta ki a mentőket, mert a konyhai berendezést elkezdte kidobálni a házból. Az édesanya szerint azért, hogy „minden üres legyen”, mert nehezen viseli a környezetében a tárgyakat, és így érzi jól magát. Bár a viselkedése ismerős volt, a fiú a szokásosnál zaklatottabbnak tűnt, ezért hívott segítséget a nő.

Mire a mentők kiértek és a kórházba szállították, a fiú már le is nyugodott, ennek ellenére az ágyhoz kötözték, és tíz napig szinte folyamatosan így is hagyták.

A TASZ közleménye szerint lekötözést alkalmazni csak akkor lehet, ha a beteg veszélyes és tényleg nincs semmilyen más eszköz a lenyugtatására, de ilyenkor is rendszeresen ellenőrizni kell az állapotát. A kaposvári kórházban viszont a kötelező kétóránkénti felülvizsgálatokat nem végezték el, és nem törekedtek arra, hogy a súlyos korlátozást megszüntessék.

Péter – Fotó: Társaság a Szabadságjogokért
Péter – Fotó: Társaság a Szabadságjogokért

A család a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatán keresztül kapott segítséget. A bíróság most jogerősen is kimondta: a bánásmód sértette az emberi méltóságot, és alkalmas volt arra, hogy a fiút tárgyként kezeljék.

„A bíróság egymillió forint sérelemdíjat is megítélt Péternek, édesanyja viszont leginkább annak örül, végre kimondták: igaza volt, nem bánhattak volna így a fiával” – áll a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!