Szerb kockából készült az első magyar energiatermelő ház, amilyenből a világon sincs másik
2023. május 6. – 08:02
A Deutsche Welle legújabb videójában két nem mindennapi otthon falai közé kukkanthatunk be. Jakabfy Tamás és családja 2019-ben költözött be budakalászi otthonukba, egy úgynevezett passzív házba, ami azt jelenti, hogy a ház fűtését napenergiával oldják meg.
Tamás már egyetemista kora óta tudta, hogy számára egy passzívház lesz az ideális otthon. Azt mondja, „jobb kedvvel fekszik le aludni”, mert egy olyan házban él, ami környezetkímélő, és fenntartásához egy átlagos magyar otthonhoz képest huszad annyi energia is elegendő.
De mije van ennek a háznak? Speciális, háromrétegű nyílászárói, valamint az előtető úgy lett kialakítva, hogy nyáron és télen is pont elegendő fényt engedjen Tamásék otthonába. Így a hideg hónapokban meleg, míg nyáron kellemes hűvös idő van odabent.
A ház igazi „ékköve” a hővisszanyerős szellőztető gép, ami a kintről beszívott hideg levegőt képes felmelegíteni a ház belsejében keringő meleg levegővel. Ez a csúcstechnológiás szerkezet szükséges ahhoz, hogy egy ház megkaphassa a passzív ház minősítését európai éghajlaton. Persze ez mind ultramodernnek hangzik, és jó drágának is, ám Tamás szerint „az ő idejében budakalászi otthona csupán 10-20 százalékkal került többe, mint egy gázfűtéssel működő ház”.
A Deutsche Welle másik főszereplője Kistelegdi István, aki immáron nyolc éve él feleségével pécsi aktív házukba, azaz egy olyan épületben, ami több energiát termel, mint amennyit fogyaszt. István tudomása szerint Magyarországon az ő házuk az első és eddig egyetlen nemzetközileg minősített aktív ház, amiért a tulaj már több díjat is bezsebelt.
István szereti a kihívásokat, ezért is választott magának egy 1974-es építésű, rossz állapotú szerb kocka típusú házat, amit többek között napelemekkel, egy csúcstechnológiás fűtés- és hűtésszabályozó rendszerrel is felszerelt, és még egy szolár körtű is került a lépcső mellé.
A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.