Annyi pénze volt otthon, hogy már azt sem tudta, hová rejtette el

2023. május 3. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 4,5 milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozók harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, majd hatot őrizetbe vettek. Közülük a Győri Járásbíróság négy ember letartóztatását rendelte el, ketten bűnügyi felügyelet alá kerültek.

A bűnszervezet stróman ügyvezetők bevonásával és valótlan gazdasági ügyletek lebonyolításával foglalkozó céghálózatot és egy számlagyárat is működtetett.

A pénzügyi nyomozók egyetlen nap alatt az ország több pontján, összesen ötven helyszínen tartottak kutatásokat és lefoglalásokat. A bűnszervezet első számú vezetőjét a NAV Merkur nevű bevetési egysége fogta el. Nála több éles lőfegyvert is találtak.

Még a nyomozók is meglepődtek azon a vagyonon, amit a bűnszervezet vezetőinek otthonában találtak. Összesen több mint 350 millió forintnyi és több mint 220 ezer eurónyi készpénzt, valamint több mint hetven nagy értékű ékszert találtak.

Volt olyan helyszín, ahol már maga a tulajdonos sem tudta, hogy millióit a háza melyik részében rejtette el. Szerencsétlenségére a pénzügyőrök az eldugott pénzkötegek pontos helyéről kézzel írt feljegyzéseket találtak, és a széfeket feltörve az utolsó forintot is lefoglalták.

Egy másik gyanúsított a költségvetésből elcsalt milliókat magyar állampapírba fektette.

A pénzügyi nyomozók luxusingatlanok, prémiumjárművek lefoglalásával, bankszámlák zárolásával több mint 2,4 milliárd forintnak megfelelő vagyont szereztek vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!