„A szívecske néha még amőba” – kávézóban is dolgozik a papi pályát elhagyó Hodász András

2023. április 27. – 11:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt szerdán este Hodász András, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-plébánia korábbi plébánosa, akit tavaly szeptemberben saját kérésére mentett fel a papi szolgálatok alól Erdő Péter bíboros. Hodász András, aki korábban a Papifrankó című YouTube-csatornáról vált ismertté, az ATV-n arról beszélt, hogy szerinte nem figyelünk eléggé arra, hogy Ferenc pápa mit mond, pedig „éppen az a fantasztikus”, hogy „jó értelembe vett progresszív üzenetekkel alakítja a jövő egyházának a képét már tíz éve”, írja a 444.hu.

Hodász beszélt arról is, hogyan él azóta, hogy elhagyta a papi pályát, azt mondta, több helyen is dolgozik, így például a Szemléleknek csinál háttérmunkákat, cikkeket is ír, de úgy tűnik, egy régi álma is valóra válik, egy kávézó pultja mögött.

„Régóta volt már álmom, hogy ott lehessek egy kávézóban a pult mögött, csinálhassak cappuccinókat, miegymást, most ez megvalósulni látszik. Még betanulásban vagyok, még azért a latte artban nem vagyok nagyon ott, még a szívecske az néha amőba, de tanulom és nagyon szeretem” – mondta.

Hodász Andrással korábban a Telexen videós interjút készítettünk, miután bejelentette, hogy kamaszkorában többször szexuálisan zaklatta egy pap. Az interjút itt nézheti meg újra:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!