816 millióból újítják fel a Parlament egyik termét

2023. április 22. – 14:14

Másolás

Vágólapra másolva

Bruttó 818,6 millió forintért újítják fel a Parlament egyik termét és az ahhoz kapcsolódó részeket, írja a hvg.hu. A gróf Apponyi Albertről elnevezett 58-as számú teremben szokott ülésezni a Törvényalkotási Bizottság. A bizottság tavaly szeptember 29-én ülésezett utoljára, mivel másnap a helyszín előkészítésével elkezdődött a terem felújítása.

A felújítás nemcsak az Apponyi-terem felújítására, fa álmennyezetének rekonstrukciójára, restaurálására, a légtechnika kiépítésre, elektromos feladatokra vonatkozik, hanem a szomszédos, 57-es teremben végzendő munkákra, de még a 200 négyzetméteres padlástér is „feladatokkal érintett terület”.

Összesen 375 négyzetméternyi területet érintenek a munkálatok, ami azt jelenti, hogy 2,2 milliós négyzetméteráron újul meg a terem.

A munkát a Fővárosi Építő Zrt. nyerte el, október végéig kell befejezniük a terem felújítását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!