Vitézy: Ha igaz a MÁV pályaromlási grafikonja, szinte a teljes kelet-magyarországi menetrend összeomolhat

2023. április 21. – 13:30

Másolás

Vágólapra másolva

„Régóta követem a MÁV ügyeit, de ilyet még talán sose láttam: a vasúttársaság nyilvános segélykiáltást fogalmaz meg, a laikus közönség számára is szépen kimunkált, könnyen érthető infografikákon elmagyarázva, hogy évtizedes távlatban nem látott pályaállapot-romlással terveznek a vasúti fővonalakon a következő menetrendi évre”

-írja Vitézy Dávid Facebook-oldalán. A MÁV-Start közzétett grafikonja azt mutatja, hogy 2023-24-re a MÁV több úton is pályaromlással számol, mint az IHO írja ezek alapján a 100-as vonalon a felújítások ellenére is nő például a menetidő, a fontos állomásokon pedig meg sem állnak az IC-k.

Fotó: MÁV-Start
Fotó: MÁV-Start

A visszaesés mellékvonalakat is érint a fontos fővonalak mellett. A legnagyobb növekedésre Szeged és Budapest között lehet majd számítani, itt 13 perccel nő a menetidő hossza. A MÁV évek óta ígér 160 km/órás közlekedési sebességet, azonban, mint az IHO jelzi, ez egyre távolabbinak tűnik a közzétett grafikák alapján.

Vitézy úgy fogalmaz, „ez azonban azt is jelentené, hogy nem csak ennyit lassulnának a vonatok, hanem a teljes kelet-magyarországi ütemes menetrend összeomlana, a csatlakozási rendszereivel együtt

tehát ha ez tényleg megtörténik, szinte teljes Kelet-Magyarországon az utasszám visszaesése és az utazási idő növekedése lényegesen nagyobb lesz annál, mint amit önmagában egy 5-13 perc késés okozna”

-írja. Hozzátéve: „Külön érthetetlen, hogy az elmúlt két évtizedben európai uniós forrásokból teljesen felújított vasútvonalakon is megjelennének a lassújelek, például a Budapest – Debrecen fővonalon.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!