Ryanair: A pénzrablást ökoadónak álcázzák

2023. április 21. – 19:37

Ryanair: A pénzrablást ökoadónak álcázzák

Másolás

Vágólapra másolva

A Ryanairnek be kell fizetnie a 2020 áprilisában kiszabott 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot, miután a bíróság másodfokon is visszautasította a légitársaság döntéssel szemben benyújtott keresetét – közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel pénteken.

A közleményben felidézték: az ír diszkont légitársaság a 2020. február 18-i Budapest-Gran Canaria járatának késése során nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének, ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, amiért a hivatal 200 millió forintos bírságot szabott ki.

2022 júniusában egy másik ügyben is vizsgálatot indult a légitársasággal szemben, miután az utasokra hárította át a kormány által tavaly kivetett extraprofit-különadót. A fogyasztóvédelmi hatóság megállapította, hogy a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, emiatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

Az Igazságügyi Minisztérium április 5-én azt közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a légitársaságnak meg kell fizetnie a kiszabott 300 millió forintot.

Utóbbira reagálva a Ryanair az MTI-nek küldött pénteki közleményében sajnálkozott a döntés miatt. „A döntésnek nincs különösebb jelentősége, mivel a kormány már felváltotta az extraprofitadót egy másik adónemmel, az ökoadóval.”

A Ryanair közleményében állította, ez arra tett kísérlet, hogy a pénzrablást ökoadónak álcázzák, pedig ez nem más, mint a turizmus, a látogatók és a magyar családok túlzott megadóztatása.

A légitársaság azt is tudatta, hogy az utasonkénti 32 euróig terjedő ökoadó miatt nyolc budapesti járatukat törölték a 2022-es téli menetrendben és hét útvonal esetében csökkentették a járatsűrűséget.

A légitársaságokra kivetett extraprofit-adó 2022 júliusában lépett hatályba. Az adó mértéke az Európai Unióba és néhány más európai országba utasonként 3900 forintnyi összeg volt, míg az unión kívüli járatok esetében 9750 forint. A jogszabály 2023 eleji módosítása után az adóterhet a repülőgépek károsanyag-kibocsátása alapján szabják ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!