NAV: Jogszerűen jártunk el az öt éve eltűnt Kalasnyikov-lőszert gyártó gépsor ügyében

2023. április 18. – 20:29

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt állítja, hogy jogszerűen jártak el annak a Kalasnyikov-lőszergyártó gépsornak az ügyében, amit Törökországból hoztak be Magyarországra, és öt éve nyoma veszett.

Mint korábban megírtuk, a lőszereket gyártó gépsort 2018-ban vásárolta meg a Borsodi Általános Gépgyár Kft. (BSGÉP), a cég viszont később elveszítette haditechnikai külkereskedelmi engedélyét, így a lőszergyártósort a NAV vámraktárában kellett elhelyezniük. Majd a BSGÉP tulajdonosát, Papp Csabát arról tájékoztatta a NAV, hogy már 2018-ban „kitároltak” onnan a gépet. Papp hiába kérdezte a kormányhivatalt arról, mi lett a gép sorsa, a hivatal nem volt hajlandó ezt elárulni. A BSGÉP tulajdonosa feljelentést tett sikkasztás és hivatali visszaélés miatt, valamint a cég kártérítésért is folyamodna, de ahhoz tudni kellene, hogy ki használja a gépet, hol gyártják a töltényeket.

Ellenben a NAV Telexnek küldött közleményében az áll, hogy a kérdéses ügyben a NAV által megtett intézkedés jogszerű volt:

„A sajtóban megjelent információ, miszerint »nem tudni, hogy hová került a NAV vámraktárából« egy bizonyos lőfegyver- és lőszergyártó gépsor, alaptalan, a konkrét tényeket figyelmen kívül hagyó vádaskodás nem felel meg a valóságnak.”

A hivatal azt írta, hogy „ilyen gépsor importálásához, majd a szabad forgalomba bocsátás kezdeményezéséhez az importőrnek haditechnikai külkereskedelmi tevékenységi és importengedéllyel kell rendelkeznie.”

A NAV szerint a szabad forgalomba bocsátás vámeljárás kizárólag ennek birtokában és csak akkor végezhető el, ha:

  • az eljárásban érintett nem uniós áruk, és az árunyilatkozat benyújtására jogosult személy teljeskörűen azonosítható;
  • a vámeljárás kezdeményezésére szolgáló vám-árunyilatkozat adatainak pontosságát a vámellenőrzés alátámasztja.

Frissítés április 20.:

Cikkünk megjelenése után egy nappal levelet kaptunk a Borsodi Általános Gépgyár Kft. és a cég tulajdonosának, Papp Csabának ügyvédjétől, dr. Payrich Andrástól, aki a következőket reagálta a NAV közleményére:

„Mint Papp Csaba és a Borsodi Általános Gépgyár Kft tárgybani ügyekben meghatalmazott jogi képviselője az Ügyfeleimet hazugsággal és vádaskodással rágalmazó NAV sajtónyilatkozat visszavonására és a tárgyban a NAV által határozatokban, végzésekben, tájékoztatásokban ügyfeleim számára megküldött NAV álláspontnak megfelelő módosítására szólítom fel a NAV Sajtó osztályát és az azt közlő sajtó orgánumokat.

A kifogásolt NAV nyilatkozat érdemi információ nélkül hivatkozik jogszerű eljárásra Ügyfeleim tulajdonának az állam szervei által a tulajdonos engedélye, ismerete, kérelme, jogügyleti akarata ellenében ismeretlen személynek ingyenes vagyontranszferrel juttatott magánvagyont illetően, kizárólag a Vámkódexet idézve.

Ügyfeleim mai napon sem ismerik a NAV által a sajtóközleményben hivatkozott azon jogszerűnek aposztrofált közigazgatási hatósági eljárásokat és azok dokumentumait, melyekkel a tulajdonát ismerete, engedélye, és Polgári törvénykönyvben körülírt jogügyleti akarata nélkül állami szervek eljárásában elvonták, mivel azok megküldését a NAV az ügyfél számára elküldeni elmulasztotta.”

– áll a BSGÉP jogi képviselőjének levelében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!