Annyira sokat vásároltak a lopott SZÉP kártyával, hogy végül taxit kellett hívniuk
2023. április 17. – 15:54
Április 13-án egy szolnoki lakos a lépcsőházában elvesztette a SZÉP kártyáját. Miután két nap elteltével sem találta, a kibocsátó bankhoz fordult, ahol közölték vele, hogy még aznap 602 ezer forint értékben vásároltak élelmiszereket a kártyájával.
A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozni kezdett, és kiderült, hogy a kártyát egy 23 éves helyi lakos találta meg, aki kiment vásárolni a piaccsarnokba az élettársával. Először csak kisebb tételeket vettek, majd amikor a blokkol látták, hogy még több százezer forint maradt a kártyán, hívták a férfi 41 éves apját „segítségül”, akivel – ahol a Police.hu írta – „féktelen vásárlásba kezdtek”.
Többek között húsfélékkel befőttekkel, mosószerekkel, szeszes italokkal, száraz áruval pakolták meg több alkalommal, több üzletben is a bevásárló kocsikat. Annyira sokat vásároltak, hogy végül taxit hívtak a több százezer forint értékű áru elszállításához, majd otthon aztán kétfelé osztották az értékeket.
A nyomozók készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki a trió tagjait, akik beismerő vallomást tettek.