Magyarország megtiltja az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek importálását

2023. április 15. – 21:41

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarország megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából”

írja Facebook-oldalán Nagy István agrárminiszter. Az Agrárminisztérium közleményében azt írja, „a kormány elkötelezett a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete mellett, éppen ezért érdemi uniós intézkedések hiányában Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását”. Lengyelország szintén szombaton jelentette be, hogy ideiglenes tilalmat vezetett be több ukrán élelmiszer behozatalára.

A lengyelek döntésüket a lengyel gazdák tiltakozásai miatt hozták meg, az ottani tiltás kiterjed a gabona, a cukor, a tej és a tejtermékek behozatalára. Lengyelországban országszerte tüntetések törtek ki a lengyel mezőgazdasági termelők körében, mert megteltek a gabonasilók az olcsóbb ukrán gabonával, és ezért a gazdák nem tudják értékesíteni saját terményeiket.

Nagy István kifejtette, a jelenlegi hazai piaci folyamatok folytatódása komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaságnak, ezért „rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni.” Nagy hozzátette, az ukrán termékek az olcsó termelés, az EU-ban meg nem engedett gyakorlatok, a vámmentesség és a szabad kereskedelmi lehetőségek miatt jártak jól – ezen

„lehetőségek birtokában az európai piacra a gabona és olajosmagvak mellett olyan nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet is kezdett exportálni, ami ellehetetlenítette a hazai és a közép-európai gazdálkodók értékesítési lehetőségeit”.

Magyarország korlátozása átmeneti, 2023. június 30-ig tart. Ebben az időszakban a kormány tartós megoldásra és uniós intézkedések meghozatalára számít, valamint az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!