Habzik a patak Ceglédbercelen

2023. április 10. – 20:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Gerje-patak szennyezettsége miatt a gátnál többméteres hab borítja a vizet Ceglédbercelnél. A hab a település gyalogoshídját is ellepte. A problémát a közeli szennyvíztisztító okozhatja, melynek csatornája közvetlenül a patakba ömlik – írja az Rtl.hu.

„A Kötivizig igazgatóságát én azonnal felhívtam ahogy a problémát észleltük és azt mondta az ügyeletes, hogy már a pénteki napon kint jártak is és vízmintát vettek és várják a laborvizsgálat eredményét” – mondta az LMP-s Földi Áron az RTL Híradónak.

A politikus szerint amikor túlterhelődik az albertirsai szennyvíztelep, „akkor mindent kisodor a plusz víz, mindenféle szennyeződést. A szennyvíz iszapot is, és ez a szennyvíz iszap itt marad velünk.” A szenny Ceglédig is eljut, ahol egy turistaútvonalat terveztek pályázati pénzből megvalósítani,

„de hát ki az a turista, aki egy pöcegödörszagú folyó mellett szeretne sétálni”

– világított rá Földi. Az ügyben az RTL Híradó megkereste a szennyvíztisztító telep üzemeltetőjét, az albertirsai polgármesteri hivatalt és a katasztrófavédelmet is, de válasz nem érkezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!