Van olyan magyar vezérigazgató, aki egymilliónál is többet keres naponta

2023. április 7. – 08:58

Van olyan magyar vezérigazgató, aki egymilliónál is többet keres naponta
Rékasi Tibor, a Telekom vezérigazgatója – Fotó: Soós Lajos/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A legnagyobb magyar tőzsdei cégek nyilvánosságra hozták a vezérigazgatói fizetéseket, az éves rendes közgyűlésre benyújtott dokumentumokban szereplő összegeket a vg.hu vette észre.

A Mol-t irányító Hernádi Zsolt éves bére majdnem 30 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, így is 284,7 milliót keresett. Ennek több mint felét, 156 milliót alapbérként vehetett fel a társaság első számú vezetője, amit 800 ezer forintos béren kívüli juttatás egészített ki. A VG azt is hozzáteszi, hogy 14,7 milliót igazgatósági tagként kapott, amihez egy közel 20 milliós készpénzjuttatás, és 39 milliós részvénycsomag társult. A teljesítményével még egy 54 milliós részvénycsomagra jogosult lett.

A gyógyszeripari óriás, a Richter vezetője, Orbán Gábor 262,7 millió forinttal gazdagodott 2022-ben.

A Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor 434 millió forintot keresett tavaly, noha a cég tőzsdei mérete és regionális szerepe elmarad a Moltól és a Richtertől.

A negyedik magyar vállalat, az OTP kilóg a sorból, mert a bankokra más közzétételi kötelezettség vonatkozik, így nem is közölték a vezetői fizetéseket. Csányi Sándor OTP-vezér a Mol igazgatóságának külsős tagjaként 76,7 millió forintot kapott tavaly.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!