Minden évben új kombinációval kezdődnek a rendszámok
Változás lépett életbe a kilenc hónapja bevezetett rendszámok kiadásában, a Vezess információ szerint ezentúl minden évben új kombinációval kezdődnek majd a kiadott rendszámok.
A négy betűből és három számból álló rendszámoknál eddig annyi kikötés volt, hogy az első két karakter kizárólag két magán- vagy két mássalhangzó lehet. Viszont az első, AA karakterpárral még nem is végeztek, máris elkezdték kiadni az AE kezdetű azonosítókat.
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. azt írta a lapnak, hogy az új, illetve a forgalomba helyezett használt gépjárművek esetében így vizuálisan is beazonosítható az üzembehelyezés időszaka, azaz
új év, új kombináció.
2024-ben ismét betűváltás történik a rendszám második karakterében, jön majd az AI.