Eladta az SZFE szimbolikus Vas utcai épületét az egyetem a református egyháznak

2023. április 3. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Eladta az SZFE átalakítása elleni tiltakozás szimbólumává vált Vas utcai épületet a Színház- és Filmművészeti Egyetem, írja a 24.hu. A Vidnyánszky Attila vezette egyetem vezetése a Magyarországi Református Egyháznak adta el az épületet, de szívességi használóként bizonyos helyiségeket igénybe vehetnek. Az viszont még nem derült ki, hogy miért adták el az épületet.

A kormány 2020 nyarán döntött arról, hogy a Színház- és Filmművészetért Alapítvány fenntartásába adja a 155 éves, addig állami Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky lett, az alapítványba az egyetem egyetlen jelöltet sem delegálhatott, bekerültek viszont olajipari szakemberek, üzletemberek, majd oktató lett például az egyetemükért kiálló hallgatókat alázó Hír TV-s műsorvezető. A hallgatók és oktatók nagy része tiltakozásba kezdett, majd többen otthagyták az intézményt.

A főváros VIII. kerületében található Vas utca 2/c alatti épület és az abban megtalálható Ódry Színpad a tiltakozás egyik szimbóluma lett, a diákok ide barikádozták el magukat 70 napra, a blokádot a koronavírus-járvány miatt kellett feladniuk 2020. november 9-én.

Arra a kérdésre, hogy mire használják majd az ingatlant, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Kommunikációs Osztálya a 24.hu-nak azt írta, hogy

„dolgozunk azon, hogy hosszú távon a Károli Gáspár Református Egyetem céljainak leginkább megfelelő módon hasznosuljon az ingatlan”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!