Szijjártó: Képzeljék el ugyanezt az Egyesült Államokban, képzeljék el a reakciót!

2023. április 3. – 10:43

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenlegi energiapiaci helyzet gyilkos az európai versenyképességre nézve, az egyedüli megoldást az elérhető földgázforrások bővítése jelentené, a keresleti helyett a kínálati oldalra kellene koncentrálni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

Szijjártó szerint lehet, hogy egyszer, a jövőben, a hidrogén kiválthatja a földgázt, de addig is túl kell élni valahogy, ezért a józan ész alapján, két lábban a földön állva kell kezelni a helyzetet. Illúzió volt az energiabiztonság Európában, az ukrajnai háború és a hibás válaszlépések miatt a földgáz ára egy ponton a korábbi tízszeresére nőtt a miniszter szerint.

Az energia-infrastruktúra védtelensége és az Északi Áramlat gázvezeték elleni támadásokkal összefüggésben Szijjártó őrületesnek nevezte, hogy terrorcselekmény történt a kritikus európai infrastruktúra ellen, és azóta sem folyt független nemzetközi vizsgálat az ügyben, továbbra sem ismert az elkövető. „Képzeljék el ugyanezt az Egyesült Államokban, képzeljék el a reakciót!” – fogalmazott.

Egyébként az ügyben több ország is nyomoz, a tettesekről és a merénylet körülményeiről szóló hézagos információinkat is elsősorban a német államügyészég által folytatott vizsgálatnak köszönhetjük. Ahogy arról részletesen írtunk, a szálak Ukrajnába vezetnek, bár nem világos, hogy a kijevi vezetés milyen mértékben érintett az ügyben.

Szijjártó szerint Európa nagyon szerencsés volt az enyhe téllel, és sok politikus ünnepli magát a hideg sikeres átvészelése miatt, de ez túl korai, ugyanis a szakértők szerint a következő fűtési szezon sokkal nehezebb lesz három okból is:

  • Legalább 50 milliárd köbméternyi orosz földgáz hiányozni fog a hálózatból,
  • a kínai gazdaság újranyitása a kereslet jelentős bővülését eredményezi, illetve
  • korlátozottak az új LNG-kapacitások, egyelőre alkalmatlanok az eddigi orosz források kiváltására.

Hangsúlyozta, hogy Európa versenyképességre nézve gyilkos a mostani helyzet, a földgáz ára hétszer magasabb, mint az Egyesült Államokban, az áramé pedig háromszor magasabb, mint Kínában. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az EU meghosszabbította az energiafogyasztás 15 százalékos csökkentését célzó rendelkezését, márpedig nyáron fűtés híján csak az ipari felhasználáson lehet majd spórolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!