Egy XI. kerületi iskolában nem lesz osztálykirándulás idén, mert a tankerület nem ad rá pénzt

2023. április 3. – 11:59

Egy XI. kerületi iskolában nem lesz osztálykirándulás idén, mert a tankerület nem ad rá pénzt
Orosz Anna országgyűlési képviselő szervezett tüntetést a Dél-Budai Tankerület elé hétfőn reggel – Fotó: Orosz Anna Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

„2023. március 22-én arról kaptunk értesítést, hogy a 11. évfolyam számára tervezett 3 napos-2 éjszakás osztálykirándulás elmarad, mert Önök, mint fenntartó nem kívánják megfizetni a kísérő tanárok részére a törvényileg biztosított ügyeleti díjat”

– írta a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium 11. évfolyamának szülői munkaközössége az iskolát fenntartó Dél-Budai Tankerületi Központ vezetésének.

A lapunk birtokába jutott levél szerint a szülők felháborodtak azon, hogy a tankerület nem biztosít többletforrást az osztálykirándulásokon részt vevő tanárok költségeire, így az osztálykirándulások elmaradnak. A levél szerint a Nemzeti alaptantervnek és így a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban elfogatott pedagógiai programnak is része az erkölcsi nevelés, azon belül is az iskolai közösségi élet formálása. A szülők szerint a diákoknak ez a joguk sérül akkor, amikor nem tudnak elmenni kirándulni. Ráadásul az évfolyam szülői munkaközössége szerint az érintett osztályok szocializációs készségein mély nyomot hagyott a koronavírus-járvány miatti karantén, az elmaradt kirándulások, táborok, terepgyakorlatok. Szerintük a gyerekek csalódottak amiatt, hogy a kirándulásokat pont az érettségi előtti utolsó tanévükben törlik el.

A tankerület vezetője inkább egy-egy napos kirándulást javasol

Nem csak a 11. évfolyamon fordult elő hasonló eset: információink szerint volt olyan osztály, ahol felmerült, hogy a szülők kifizetik a tanárok költségeit, csak legyen osztálykirándulás. Ezt viszont az érintett tanár nem fogadta el.

A Dél-Budai Tankerületi Központ vezetője, Hományi Tamás Márton levélben válaszolt a szülők megkeresésére. Ebben azt írta, hogy tekintettel az intézmény fenntartási költségeinek jelentős növekedésére, ebben a tanévben nincs fedezet többnapos osztálykirándulások finanszírozására. A tankerület vezetője szerint ezt az információt már szeptemberben a tanévnyitón jelezték minden igazgatónak. Sőt, a pénzügyi helyzetről Hetzl Andrea, az intézmény igazgatója már ugyanekkor tájékoztatta a nevelőtestületet, és a többnapos osztálykirándulások megszervezését nem javasolta.

„A fentiek alapján értetlenül állok megkeresésük előtt, tekintettel arra, hogy a tanév eseményeinek tervezésekor a finanszírozási helyzet ismert volt a pedagógus kollégák számára”

– írta a tankerület vezetője a levélben. Hományi szakmailag egyetért azzal, hogy az osztálykirándulásoknak közösséget formáló ereje van. Ezért idén a többnapos kirándulások helyett egy-egy napos kirándulásokat javasol. Levelét azzal zárta, hogy amennyiben jövőre a háborús infláció miatt a költségvetés engedi, úgy meg fogják tartani a többnapos kirándulásokat, és erről az iskolák igazgatóit tájékoztatni fogják.

A kialakult helyzet miatt hétfőn reggel Orosz Anna, a Momentum helyi országgyűlési képviselője tüntetést szervezett a Dél-Budai Tankerület elé. Orosz Anna a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta: nem egyedi esetről van szó, több tankerülethez tartozó iskolából is kaptak levelet arról, hogy veszélybe került a gyerekek osztálykirándulása. Szerinte egy háromnapos osztálykirándulás költsége tanáronként bruttó 30-40 ezer forint kiadást jelentene a tankerületnek.

Frissítés: Az iskola igazgatója, Hetzl Andrea cikkünk megjelenése után lapunknak azt mondta: alternatív megoldásokban gondolkodnak, hogy mégis megtarthassák az osztálykirándulásokat. Kedden lesz egy tantestületi értekezlet a témában, ahol ennek részleteiről fognak egyeztetni.

Múlt héten kérdéseinkkel megkerestük a Dél-Budai Tankerület vezetőjét is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a leveleinkre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!