Már Gyurcsány idején lehetett tudni, hogy gond lesz az M6-os kimaradt szakaszával

2023. április 2. – 07:36

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb részlet derült ki, miért nem épült meg egy több száz méteres szakasz az M6-os autópályából. A kérdéses 595 méteres szakasz a mohácsi csomópontnál köti össze a már meglévő utat és az új pályát, de ez a rész kimaradt a közbeszerzési eljárásból, és a tervpályázatból is.

Az RTL Híradó kérdésére a kormány azt közölte, hogy a kimaradt szakasz koncessziós szerződését még a Gyurcsány-kormány kötötte 2007-ben, a hiányzó részre a koncessziós társaságnak volt építési engedélye. Eredetileg is számoltak azzal, hogy ezt a szakaszt csak a jogi kérdések rendezése után tudják megépíteni, de az engedélyeket úgy adták ki, hogy a forgalom a többi sávon ki tudná kerülni a hiányzó részt.

Vagyis már nemcsak tavaly augusztusban lehetett tudni, hogy valami nem stimmel az M6-os autópálya építésénél, hanem jóval hamarabb.

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly októberben írt ki új közbeszerzést erre a szakaszra. Mindez azzal járhat, hogy tovább csúszhat az M6-os megvalósulása a horvát határig.

Az ATV riportja szerint a húsz kilométeres sztrádaszakasz – amely Horvátországban az országhatártól Pélmonostor felé épül tovább, ahonnan az A5-ös/E73-as autópálya már elkészült a bosnyák határig – a magyar oldalon kilométerenként 4,4 milliárd forintért épül. A horvátországi folytatása, ahol ugyanilyenek a terepviszonyok, mindössze kilométerenként 1,1 milliárd forintba kerül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!