Őrsi Gergely elvinné a lombkoronasétány faanyagát, a nyírmártonfalvai polgármestert elszomorítja a gúnyolódás

2023. március 30. – 13:41

Másolás

Vágólapra másolva

Ha eddig nem is hallottunk sokszor Nyírmártonfalváról, az utóbbi napokban meglehetősen gyakran szerepelt a település a hírekben. A Debrecentől harminc kilométerre fekvő településen ugyanis – ahogy az Átlátszó hírül adta – 60 millió forint uniós támogatásból épült fel úgy egy lombkoronasétány, hogy körülötte éppen kivágták az erdőt.

A fideszes polgármester, Filemon Mihály, aki egyébként erdőgazda is, elmagyarázta, hogy még 2017-ben adta be a pályázatát, a támogatást azonban csak négy év múlva kapta meg. Arra készül, hogy a sétány köré újratelepíti az erdőt.

A fotókat látva a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely arról posztolt a Facebookon, hogy mivel Budapestre amúgy sem érkeznek ilyen jellegű uniós források, „a nyírmártonfalvai építmény pedig szemmel láthatóan teljesen értelmetlen, ezért örömmel átvennénk az ott felhasznált anyagokat, hiszen a II. kerületben található erdő, rengeteg védett természeti érték.” A turistautak rekonstrukciójához is jól jönne, de egy tanösvényen is tudná hasznosítani.

Filemon ezt nem hagyhatta szó nélkül, válaszolt. Igaz momentumosnak titulálja Őrsit, aki az MSZP színeiben futott be Láng Zsolttal szemben a 2019-es választásokon a kerületben.

„A hamisított információkra épített lejárató kampánnyal nemcsak egy vidéki polgármestert és családját, hanem egy közösség jó hírét is megsértették. Ön pedig tájékozódás helyett most csatlakozik ehhez, amikor egy másik közösség vezetőjeként rajtunk nyíltan gúnyolódik. Ez a fővárosi stílus már régen nem lep meg senkit a Nyírségben, csak elszomorít bennünket.”

Aztán nagy betűkkel adja Őrsi tudtára, hogy csak azok pályázhatnak, akik erdőtulajdonnal rendelkeznek, akik jogerősen bejegyzett erdőgazdálkodók. Filemon 30 éve gazdálkodik, közel 200 hektár saját területen, és munkaadó is egyben. Legvégül pedig meghívta a szülőföldjére Őrsit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!