Meghalt egy nő Győrben, aki a tizedik emeletről zuhant le

2023. március 30. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy nő Győrben a Szent Imre úton, miután lezuhant egy társasház vélhetően tizedik emeletéről csütörtök délelőtt – közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint az esettel kapcsolatban felmerült a bűncselekmény gyanúja. A nyomozók egy férfit előállítottak. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügy körülményeit. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a nő a társasház egyik lakásának ablakából esett ki.

Frissítés: 15:35 – a Telex győri tudósítói kiderítették, hogy egy 26 éves nő az áldozata a zuhanásnak. Egy belső udvarra, a játszótér mellé esett, a helyszínelés nyomai még láthatóak. A háztömbben élők elmondása szerint az eset után nagy erőkkel vonultak ki a készenlétisek, hatalmas szirénázásra lettek figyelmesek, majd fegyveres és kutyás rendőrök érkeztek a panelházhoz. Információink szerint az áldozat albérlő volt a lakásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!