Felsővezeték-szakadás miatt több vonalon késnek a vonatok

2023. március 29. – 09:54

Másolás

Vágólapra másolva

A MÁV applikációban átmenetileg nem lehet jegyet váltani – közölte a Mávinform szerda délelőtt a Facebook-oldalán. Amíg a szakemberek dolgoznak a hiba kijavításán, a vasúti menetjegyeket a pénztárakban, a vonatok fedélzetén, a jegykiadó automatáknál, valamint az Elvirán vásárolhatják meg az utasok.

Frissítés: A MÁV applikáció már délelőtt helyreállt, így ismét lehet vasúti jegyet váltani.

„A fizetési rendszer lassulásakor előfordulhat, hogy a szokottnál tovább, akár 20-30 percig is eltarthat, amíg jegyét el tudjuk Önhöz juttatni. Utazás csak érvényes jegy birtokában lehetséges, ezért kérjük, utazás előtt ellenőrizze az új Elvirában vagy a MÁV applikációban, hogy jegyét megkapta-e. Ha nem regisztrált felhasználóként vásárolt, kérjük, utazás előtt ellenőrizze bejövő leveleit és a Levélszemét mappát is” – írja a Mávinform.

Ha a fizetési folyamat félbeszakad, a levont összeget 24 óra elteltével visszatérítik a fizetéshez használt bankszámlára. Ezzel kapcsolatos problémát az informacio@mav-start.hu címen lehet jelezni.

A Déli pályaudvar és Kelenföld között leszakadt egy felsővezeték

Szerda reggel közölte a MÁV, hogy felsővezeték-szakadás miatt csak egy vágányon közlekednek a vonatok, ezért késések várhatók a Déli pályaudvarról induló és oda érkező vonatoknál.

Frissítés: Délután egy órára megjavították a leszakadt felsővezetéket is, fokozatosan csökkennek a késések. A várható menetidőkről itt lehet tájékozódni.

„A Déli pályaudvar és Kelenföld között a leszakadt felsővezetéket várhatóan kora délutánra állítják helyre a szakemberek. Addig a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalakon 20-40, esetenként 40-80 perccel nőhet a menetidő. Vonatkimaradásokra és rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra is számítani kell” – írják.

  • A torlódások és késések enyhítése érdekében az elővárosi S10-es, S12-es, S40-es, S42-es, Z30-as vonatok egy része a Déli pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkezik és onnan is indul.
  • A távolsági személy-, sebes- és InterCity vonatok a Déli pályaudvarig közlekednek és onnan indulnak.
  • A BKK a vasúti jegyeket és bérleteket elfogadja a 139-es buszon Kelenföld vasútállomás és a Déli pályaudvar között.

A várható késésekről, és menetrendi változásokról itt lehet tájékozódni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!