Hány óra is van? Átállította az óráját? Elkezdődött a nyári időszámítás

2023. március 26. – 07:24

Másolás

Vágólapra másolva

Március 26-án, vasárnap elkezdődött a nyári időszámítás, ami azzal jár, hogy vasárnap éjjel kettőről háromra kellett átállítani az órát. Szerencsére okoseszközeink – órák, telefonok – már maguktól megteszik, de nem árt tudni: egy órát vesztettünk az éjszaka.

A nyári időszámításnak hátránya, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, azonban jó hír, hogy egy órával tovább lesz világos.

A kevesek által támogatott óraállítás a jelenlegi tervek szerint 2024-ben megszűnik. Eredetileg úgy volt, hogy már 2021-től eltörlik az Európai Unióban, azonban először a koronavírus-járványra, majd a háborúra hivatkozva halasztották a döntést. Az Unióban várhatóan egységes időzóna lesz, de arról még nincs döntés, hogy a téli vagy a nyári időszámítást tartsák meg. A magyar kormány jelezte, hogy a többség által támogatott opciót fogják jóváhagyni.

Magyarországon 1980 óta használják a téli-nyári időszámítás rendszerét. Akkor energiaspórolási céllal vezették be, de napjainkban inkább már csak kellemetlenséget okoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!