Vasárnap óraátállítás, emiatt több busz és vonat éjszakai menetrendje változik

2023. március 25. – 08:28

Másolás

Vágólapra másolva

A nyári időszámítás március 26-án, vasárnap kezdődik, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára kell átállítani, emiatt változik több éjszakai belföldi és nemzetközi vonat, illetve néhány vidéki, valamint fővárosi buszjárat közlekedése – közölte a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), írja a Vg.hu.

A BKK tájékoztatása szerint az óraátállítás miatt vasárnap hajnalban a legtöbb fővárosi járat közlekedése nem változik, a 2 óra előtti és a 3 óra utáni indulásokat kell figyelni a menetrendben. Ebben az időszakban, várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a közterületi kijelzők nem üzemelnek majd. Mivel egyes járatokat az óraátállítás időpontja menet közben ér, a 918-as, 937-es, 938-as, 940-es, 943-as, 948-as, 950-es és a 950A, a 956-os, 964-es, 972-es, 972B, 980-as, 990-es, 992-es, 994-es, 996-os, 998-as és a 999-es busz esetében egy-két indulás időpontja is változik.

A BKK kiemelte, hogy a 100E repülőtéri gyorsjárat változatlanul egész éjszaka közlekedik, de egyes járatok indulása néhány perccel módosulhat az óraátállítás miatt.

A MÁV tájékoztatása szerint a Kolozsvár és Szolnok közötti Corvin nemzetközi gyorsvonat Püspökladány és Szolnok között körülbelül 50-60 perc, míg a Szolnok és Kolozsvár közötti Corvin nemzetközi gyorsvonat Berettyóújfalutól körülbelül 60 perc késéssel közlekedik az óraállítás miatt.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a március 25-én, szombaton induló éjszakai vonatok egyórás késéssel érkeznek meg külföldi célállomásukra, valamint az éjszaka úton levő nemzetközi személyszállító vonatok is körülbelül 60 perccel később érkeznek Budapestre.

Az óraátállítás több belföldi éjszakai vonatot is érint a Budapest–Esztergom, Budapest–Székesfehérvár, Budapest–Vác–Szob, Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, Debrecen–Nagykereki, Budapest–Újszász–Szolnok és a Budapest–Lajosmizse vonalakon.

Szintén változik az óraátállítás idején a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train vasútvillamos közlekedése. A Volánbusz járatai közül az érdi, a kiskunhalasi és a hódmezővásárhelyi térségben módosul néhány éjszakai járat indulása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!