A kiszabott pénzbírságokból fogják fenntartani az orvosokkal szemben eljáró etikai bizottságokat
2023. március 25. – 14:51
Február végén sürgősségi eljárásban fogadta el a parlament fideszes többsége azt a benyújtott indítványt, ami jelentősen csorbítja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) befolyását, elsősorban azzal, hogy eltörli a kötelező kamarai tagságot az orvosok között, és az etikai eljárásokat a Magyar Orvosi Kamarától az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz (ETT) utalja.
Az Rtl.hu szúrta ki a MedicalOnline cikkét, amiben a vonatkozó rendelettervezet alapján arról ír, hogy
a megyei, irányító kórházakban működnének majd azok a Regionális Etikai Tanácsok, amelyek a MOK területi etikai bizottságainak feladatait vennék át.
Ezek működését a kórházaknak kellene biztosítaniuk saját bevételeikből. Budapesten a négy centrumkórházban (Honvédkórház, Szent István-Szent László kórház, János kórház és Szent Imre kórház) lenne első fokon eljáró etikai tanács a tervezet szerint.
Másodfokon az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöksége járna el az etikai ügyekben.
Az etikai bizottságok működését, a tagok bérét
pedig az eljárásokban kiszabott pénzbírságokból kellene fedezni a tervezet szerint. Ez azt jelenti, hogy akarva-akaratlanul is abban válnának érdekeltté, hogy minél több esetben, minél magasabb pénzbüntetést szabjanak ki etikai vétség esetén.
Az ETT figyelmeztetést, megrovást, valamint pénzbírságot szabhat ki etikai vétség esetén. A pénzbüntetés mértéke a mindenkori legkisebb kötelező munkabér havi összegének (jelenleg 296 400 forint) tízszerese lehet maximum.
Korábban a MOK évi tízmillió forintot kapott az állami költségvetésből az etikai eljárásokkal kapcsolatos feladatok ellátásáért. A kamara másodfokon elenyésző számban szabott ki pénzbüntetést, volt olyan év is, amikor nem volt büntetés – általában olyan esetekben szabtak ki bírságot, amikor az derült ki, hogy a bepanaszolt orvos jelentős gazdasági előnyhöz jutott.