A búcsúzó patkányirtó cég szerint a megbízásuk alatt kevesebb lett a patkány Budapesten

2023. március 24. – 16:04

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti patkányirtástól búcsúzó RNBH Konzorcium szerint nem azután szaporodtak meg a bejelentések a patkányokról, hogy ők átvették a munkát a korábbi cégtől 2018-ban, hanem „az ekkor tapasztalt fertőzöttség még bizonyosan korábbi időszak eredménye”, és „ezt a helyzetet örököltük”.

A Rovért Kft., a Növényvédő és Kártevőirtó Kft., a Bogármérnökség Kft. és a Hygiénia Kft. alkotta konzorcium 2018-ban vette át a patkánymentesítési feladatokat Budapesten, előtte 47 évig a Bábolna Bio végezte a feladatot. Most viszont újra a Bábolna Bio tér vissza patkányokat irtani Budapestre.

Az erről szóló cikkünkre reagálva az RNBH a Telexnek most azt írta, szerintük a patkányhelyzet még 2012-2013-as szezonban kezdett el romlani. A cég a Nemzeti Népegészségügyi Központ akkori szakértője által közölt adatokra hivatkozva állítja, az évi átlagban 245 lakossági bejelentésből a 2013-2017-es időszakban évente átlag 5935 bejelentés lett. Ezután pedig állításuk szerint még jobban nőtt a bejelentések száma.

Az RNBH Konzorcium 2018 júliusában vette át a munkát, állításuk szerint a következő három hónapban átlagosan 1556 bejelentést kaptak havonta. „A legelső időszak azért fontos, mert a patkányok teljes szaporodási ciklusa (ivaréretté válás – vemhesség –ivaréretté válás) ideális körülmények között három hónap, azaz az ekkor tapasztalt fertőzöttség még bizonyosan korábbi időszak eredménye”, írták erről a Telexnek.

A cég szerint egy évvel később ugyanebben az időszakban havonta 1100 bejelentést kaptak, mostanra pedig ez havi 500 bejelentésre mérséklődött. Bár azt elismerik, hogy ez a szám még így is magasabb, mint ami 2012-ben volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!