Fertőtlenítővel cserélték össze a sóoldatot a műtőben, a beteg belehalt

2023. március 23. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Szigetvári Járási Ügyészség három személlyel szemben, akik egy műtét során fertőtlenítőszert használtak sóoldat helyett, ami miatt meghalt a műtött beteg, írja az ügyészség közleménye.

A vádlottak közül ketten műtőssegédekként dolgoznak abban a kórházban, ahol a műtétet végezték, a harmadik vádlott pedig szakorvosként. Még 2020 májusában egy nőgyógyászati műtétre készültek a kórházban, a műtét előtt azonban a két vádlott műtőssegéd a műtő takarításához fertőtlenítőszert vitt a műtőbe. A raktárban viszont csak 5 literes kannában találtak fertőtlenítőt, ezért a két műtőssegéd úgy döntött, átrakják azt egy kisebb üvegbe: egy eredetileg sóoldatot tartalmazó, felülcímkézett üvegbe.

A csere után a két férfi lerakta a fertőtlenítőszert tartalmazó sóoldatos üveget a műtő előterébe, arra az asztalra, ahol a műtéthez szükséges eszközöket tárolták. Mindketten elfelejtették aztán, hogy az üveg ott van, ez csak másnap, a műtéten derült ki: a műtét közben ugyanis szükség volt sóoldat használatára, de erre az átcserélt, valójában fertőtlenítőt tartalmazó üveget használták.

A műtét után az egyik műtősnő, észlelve a szer különös állagát, szólt a műtétet végző orvosoknak. A műtőssegédnek pedig végül eszébe jutott, hogy a műtét előtt átcserélték a folyadékokat. Ezt elmondták a műtétet végző szakorvosnak is, aki úgy döntött, nem szól a főorvosnak, nem javasol újabb műtétet, hanem csak elhallgatja a hibát.

A beteg másnap rosszul lett, újabb műtétet végeztek rajta, de a szakorvos ekkor sem jelezte, hogy korábban hibáztak. Végül a beteg meghalt.

A két műtőssegédnek a foglalkozási szabályok megszegése a sértett halálához vezetett, míg a szakorvos szándékos foglalkozási szabályszegése a sértett életét, testi épségét közvetlenül veszélynek tette ki, mellyel a túlélési esélyeit jelentősen rontotta, azonban a szabályszegése és a sértett halála közötti okozati összefüggés nem volt igazolható.

Az ügyészség a szakorvost foglakozás körében elkövetett szándékos
veszélyeztetés bűntettével, míg a két műtőssegédet, halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!