Driftelt a földeken egy férfi Nógrádban, félmilliós kárt okozott a vetésben, de kifizette

2023. március 22. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeres közvetítői eljárás után a pásztói ügyészség megszüntette a büntetőeljárást az ellen a 28 éves férfi ellen, aki még tavaly márciusban a Nógrád megyei Héhalom melletti búzaföldeken driftelt a kocsijával, és ezzel megkárosította a vetést.

Az ügyészség közleménye szerint a férfi drifteléssel kiforgatta a földből az ötcentis növényeket, amivel 350 000, illetve 175 000 forint kárt okozott a föld két tulajdonosának.

A sofőr ellen indult eljárást tavaly nyáron hat hónapra felfüggesztették, mert az ügyet közvetítői eljárásra utalták, amiben a férfi megállapodott a földtulajdonosokkal, és megfizette az okozott kárt. Ezután az ügyben már nem volt szükség bírósági eljárásra, az ügyészség megszüntette az eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!