Autós üldözés után borult fel egy autó az I. kerületben kedd éjszaka

2023. március 22. – 09:39

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasónk kedd késő este az Attila út és az Alagút utca sarkán lett figyelmes egy felborult fehér autóra. Megkerestük a rendőrséget, hogy mi történhetett az este folyamán, amire a BRFK elmondta: a Bajcsy-Zsilinszky út és Alkotmány utca kereszteződénél este 22:27-kor a rendőrök igazoltatni akartak egy rendszám nélküli Toyota Hilluxot.

A Toyota Hillux vezetője a rendőrökkel ellentétben azonban nem akarta ezt az igazoltatást, ezért megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrök követték az autót, így jutottak el mind az I. kerületbe, a már említett Attila út és Alagút utca kereszteződéséhez. 22:35-kor az üldözött autó két másik autóba ütközött bele, felborult.

Fotó: Olvasónk, Péter / Telex
Fotó: Olvasónk, Péter / Telex

Az autót vezető 38 éves férfit ezután a rendőrök elfogták, kiderült, hogy a férfi eltiltás hatálya alatt vezetett. A baleset során a férfi könnyű hámsérülést szenvedett, ezért kórházba vitték. A baleset körülményeit vizsgálják, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság indít eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!