Kennelből kiszökött kutya támadt egy biciklisre Bács-Kiskun vármegyében

2023. március 21. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy nővel szemben, akinek nagy testű kutyája kiszabadult a kennelből, és a nyitott kapun át az utcára kijutva egy kerékpározó nőre támadt – írta a főügyészség egy sajtóközleményben. A harapás következtében a nő bal csuklója leszakadt, és az alkarját is amputálni kellett.

A vádirat szerint a kutyatulajdonos tázlári nő – az ügy vádlottja – a kerítéssel körbevett családi házának kertjében kialakított kennelben tartotta akita fajtájú, nagy testű kutyáját. 2022. szeptember 24-én délelőtt a vádlott úgy hagyta el gépkocsival az otthonát, hogy annak utcára nyíló nagykapuját nem csukta be maga után, így a kennelből ismeretlen módon kiszabadult kutyája a nyitott kapun át az utcára szökött.

A kutya nem sokkal később nekiment egy arra közlekedő, az utcában lakó asszony kerékpárjának, aminek következtében a nő elesett. Ezután az eb rátámadt a földön fekvő és felállni próbáló sértettre, fogaival az alkarjára ráfogott és azt már csak akkor engedte el, amikor a szomszédok és az időközben hazaérkező vádlott együttesen elhúzták onnan. A kutya a sértett bal csuklóját leharapta, az alkarját pedig olyan mértékben roncsolta, hogy amputálni kellett. A harapás okozta nagyfokú vérveszteség közvetett életveszélyt jelentett.

Az ügyészség a kutya gazdáját gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja, és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza. A bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék hoz döntést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!