Papi zaklatások áldozatainak indít segítő oldalt a Szemlélek

2023. március 20. – 15:10

Másolás

Vágólapra másolva

Szexuális zaklatások áldozatainak indít segítő oldalt a Szemlélek című keresztény hírportál. A lap közleménye szerint az elmúlt hónapokban több üzenetet is kaptak egyházi személyek által elkövetett visszaélések áldozataitól, ezért döntöttek az oldal elindítása mellett.

A Szemlélek közleményében azt írta: „Megérintett bennünket az ezekből a levelekből
kiolvasható bizalom, felismertük, hogy a bajban lévőknek szükséges megfelelő
segítséghez jutniuk, ugyanakkor nyilvánvalóan nem vállalkozhatunk arra, hogy az ilyen eseteket megoldjuk. Kommunikációs szolgálatot végzünk, ezért azt látjuk helyesnek, ha azzal válaszolunk ezekre a kérésekre, fájdalmas jelzésekre, hogy elindítunk egy olyan oldalt, ahol részletesen, elérhetőséggel együtt bemutatjuk, milyen úton indulhatnak el a gyógyulás felé a lelki sebeket hordozók”.

Az új internetes oldal a szemlelek.net/help címen érhető el, az áldozatok mellett
az őket segíteni vágyók számára is hasznos szempontokat fogalmaztak meg.

A lap hozzátette, az egyházi személyek által elkövetett visszaélésekre utaló levelek feladóit következetesen arra bátorították – és a jövőben is arra bátorítják majd –, hogy forduljanak a hivatalos bejelentő felületeken keresztül az ilyen esetek kivizsgálását végző szervezetekhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!