Első fokon nyert a Hvg.hu, több mint harminc határozatot kellene kiadnia a kormánynak

2023. március 20. – 08:44

Másolás

Vágólapra másolva

Első fokon a Hvg.hu javára ítélt a Fővárosi Törvényszék, és kötelezte a kormányt, hogy adjon ki a lapnak több mint harminc, korábban tíz évre titkosított kormányhatározatot – írja a Hvg.hu.

A Hvg.hu tavaly áprilisban kérdezett rá először az úgynevezett „kétezres” kormányhatározatokra. Ezek olyan határozatok, amelyek nem titkosak, de nem is kötelezően közzéteendőek (a sorszámuk kettessel kezdődik, ezért „kétezresek”). Akkor a kormány elárulta: a 2010-es kormányváltás óta addig összesen 1836 kétezres döntést hozott a kormány. A lap ezután közérdekűadat-igényléssel próbálta meg kikérni, amit a kormány arra hivatkozva tagadott meg, hogy ezek a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak, mert döntés-előkészítő anyagnak minősülnek.

A lap ezért tavaly tavasszal kikérte a konkrét határozatokat, amelyeknél letelt a tíz év. Vagyis 2010-ből 14 db, 2011-ből 19 db döntést, a 2012-es 10 db-ból pedig azokat, amelyek az április végi adatigénylés időpontjáig születtek.

A kormány 90 nap után ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy „új, minőségileg más adatot” kellene előállítaniuk, erre pedig a törvény szerint nem kötelesek.

A Hvg.hu végül tavaly augusztusban indított közérdekűadat-pert. A bírósági eljárásban a Miniszterelnöki Kabinetiroda már teljesen mást adott elő érdemi védekezésként: egy 2006-os alkotmánybírósági döntésre hivatkozott, miszerint a kormány ülései nem nyilvánosak, ezért az ott hozott határozatok sem azok.

Ezt az érvelést nem fogadta el a perben a bíróság, így a nem jogerős ítélet szerint a kormányzati szervnek ki kell adnia a kért határozatokat. Az ítélet ellen az Ítélőtáblához lehet fellebbezni. A bíró az indoklásban azt mondta: az infotörvény szerint nincs jogszabályi akadálya az adatok kiadásának, és a bíróság szerint sem „állnak fenn a kiadás korlátozhatóságának feltételei”. A kormányzat által hivatkozott alkotmánybírósági döntést pedig a törvényszék nem veheti figyelembe, mert az nem jogszabály, és a konkrét ügyre nem is lenne vonatkoztatható, mert csak a kormányülések nyilvánosságáról szól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!