A közrádió archívumából kivágták, hogy egy tanár nehéz helyzetéről beszélt egy misén Finta József plébános

2023. március 10. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

Részletesen beszélt egy fiatal tanárnő nehéz helyzetéről a február 19-i miséjén dr. Finta József általános érseki helynök, a főplébánia plébánosa. A misét a Kossuth és a Katolikus rádió is élőben közvetítette a kecskeméti nagytemplomból, az MTVA hírarchívumába viszont felkerült az adásnak egy olyan szerkesztett változata is, amelyből kimaradt a tanárnő története.

Finta József a misén körülbelül negyedórán keresztül beszélt az Orsi nevű tanárnőről, akit sajátos nevelési igényű gyerekekhez rendeltek ki, akik először csúnyán beszélve, rendetlenül fogadták őt, de a tanár szeretettel fordult hozzájuk, és így „kihozta belőlük a bennük rejlő tehetséget”.

A plébános a tanárnő történetéből levezette, hogy a szeretet nem gyengeség. „Hiszen mit tartanak sokan ma erőnek? Azt, aki képes felülkerekedni a másikon és legyőzni a másikat. Gyengeségnek tűnik azzal az erővel szemben, amit az Istentől eltávolodott ember a napjainkban erőnek tart. Hiszen mit tartanak sokan ma erőnek? Képes keresztülvinni az akaratát azokon, akik mást akarnak, másképp gondolkodnak, mást szeretnének, vagyis az erőt az erőszakkal társítják. Az az erős, aki képes legyőzni, maga alá gyűrni a másikat. Igen, ezzel szemben lehet, hogy gyengeségnek tűnik a keresztényi szeretet” – mondta Finta a misén.

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő arról posztolt a Facebookon, hogy a misének ez a része a Kossuth rádió médiatárába feltöltött, egyik szerkesztett adásból kimaradt, helyette hírek hangzanak el. Szerinte azért, mert a közmédia cenzúrázta a misét, mert az kellemetlen lehet a kormány számára.

A közmédia weboldalán, a mediaklikk.hu-n elérhető és itt visszahallgatható a teljes élő adás, ahogyan a Katolikus rádió archívumában is, de készült egy szerkesztett adás is, amelyben az evangélium, a közös bűnbánat és a mise további részei hallhatók, a tanárnő története viszont nem.

Levélben kerestük az MTVA sajtóirodáját, hogy megtudjuk, mennyire bevett gyakorlat, hogy a példatörténet kimarad a miséből, és mit reagálnak Hadházy állításaira. Ha megkapjuk a választ, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!