Bárhogy dönt az EU, ősszel mindenképp módosítanák a gyermekvédelmi törvényt

2023. március 9. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány nem várja meg a gyermekvédelmi törvény ellen indított kötelezettségszegési eljárás végét, a törvény új elemeit ősszel bemutatják, és minél hamarabb szeretnék is bevezetni – mondta Gulyás. Szerinte a gyermekvédelmi törvényt megerősítette a tavalyi népszavazás. „Nem mondok le arról, hogy a józan ész még Brüsszelben is érvényesülhet” – mondta. Gulyás szerint ahhoz, hogy meg tudják védeni a gyerekeket, szükség van módosításokra.

A Dunaferr-ügyről azt mondta, hogy a kormány dolgozik, hogy a vállalat fennmaradhasson, mert az az ország és a helyiek érdeke is. Szerinte a dunaújvárosi önkormányzat veszélyezteti ezen tervüket, amit törvényellenesen tesznek. „Arra kérjük az önkormányzatot, hogy ne nehezítse a gyár megmentését” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!