Kihasználatlanság miatt megszüntetik a 109-es buszt

2023. március 7. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Több olvasónk is jelezte, hogy a 109-es busz vezetője azt mondta nekik: március 20. után már nem tudja őket elvinni, ugyanis megszűnik a járat. Megkérdeztük a BKK-t az információról, ami igaznak bizonyult,

kihasználatlanság miatt március 18-tól megszűnik a 109-es autóbuszjárat.

A 109-es 2016 januárjában a budai fonódó villamoshálózat átadásával együtt indult, jelenleg Óbudától a Batthyány térig közlekedve.

Az ügyfelek visszajelzései, a társadalmi egyeztetés eredménye, a III. kerületi önkormányzattal lefolytatott egyeztetés, valamint a 109-es busz önálló szakaszán, a Margit híd és Batthyány tér között tapasztalható rendkívül alacsony utasforgalom miatt a BKK úgy döntött, hogy a járat a kötöttpályás járatokkal való párhuzamossága miatt a jövőben nem közlekedik. Helyette az ezentúl még gyakrabban, csúcsidőben 6-7 percenként induló 9-es autóbusz, a 17-es, a 19-es és a 41-es villamosok, illetve a H5-ös HÉV igénybevételét javasolta a BKK a Telex kérdésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!