Bármit megtehetnek a hatalmon lévők? A magyarok többsége szerint igen

2023. március 6. – 11:37

Másolás

Vágólapra másolva

Egy országos, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyarok döntő többsége úgy gondolja, hogy a hatalmon lévők „bármit megtehetnek”, írja a Hvg.hu. A február 21. és 27. között, ezer ember megkérdezésével lebonyolított, telefonos felmérés eredményeiről Somogyi Zoltán, a Political Capital társalapítója számolt be.

A teljes népesség 58 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy a hatalom képviselői Magyarországon bármit megtehetnek, míg az állítással egyet nem értők 24 százalékot értek el. A fennmaradó 18 százalék köztes válaszlehetőséget jelölt, vagy bizonytalan a kérdésben.

Somogyi Zoltán megállapítása szerint „a Fidesz szavazói mintha mindenki mástól eltérő világban élnének ebben a kérdésben”,

21 százaléknyi egyetértővel szemben 49 százaléknyi egyet nem értő van.

A megyei jogú városokban élő válaszadók értenek egyet a legnagyobb arányban az állítással. A dunántúli régiók választói kisebb arányban értenek egyet az állítással, mint az ország más részein élők.

A Medián decemberi mérése szerint a Mi Hazánk a legnépszerűbb párt a fiatalok körében – ezt a napokban erősítette meg Hann Endre, a közvélemény-kutató ügyvezető igazgatója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!