Meghalt Konter László, a békéscsabai színház volt igazgatója

2023. február 24. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszan tartó betegség után meghalt Konter László, a Békéscsabai Jókai Színház egykori igazgatója. A Jászai Mari-díjas rendező 78 éves volt, írja az MTI.

Konter a hatvanas-hetvenes években a Szegedi Nemzeti Színház színésze volt, közben a Békés Megyei Jókai Színházban is dolgozott. 1979-ben szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1983-tól tíz éven át volt a Népszínház rendezője, 1989-1993 között pedig az utazó operatársulat vezetője is volt.

1993 és 2007 között a Békés megyei Jókai Színház igazgató-főrendezője volt. 1996-ban tüntették ki Jászai Mari-díjjal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!