A Fiatal Családosok Klubja szerint már nem illik farsangolni, mert most Jézus feltámadására kell készülni

2023. február 22. – 09:42

Másolás

Vágólapra másolva

A civil szervezetnek hangzó, de helyette a fideszes Király Nórához köthető Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) felszólalt az oktatáspolitika egyik, szerintük jelentős problémája, a nagyböjti farsangozás ellen, és hamvazószerda alkalmából (ez most van, február 22-én) arra kéri a köznevelési intézmények vezetőit, hogy farsangi mulatságokat ne szervezzenek a nagyböjti időszakban.

A Ficsak az MTI-nek küldött közleményt szerdán, amiben azt írták, hogy „a hamvazószerdával elkezdődött a kereszténység legfontosabb ünnepe, Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés időszaka”.

Állítólag több szülői bejelentés is érkezett hozzájuk arról, hogy az óvodai-iskolai farsangi mulatások sokszor átnyúlnak a nagyböjti időszakba, „amikor a vallásos keresztény családok tartózkodnak a hasonló mulatságoktól, és még a kevésbé vallásos emberekben is rossz érzést kelt, amikor farsangi mulatsággal szembesülnek a nagyböjti időszakban”.

Szerintük, miután a farsangi időszak több hétig tart, megvalósítható és fontos lenne, hogy erre az időszakra tervezzék a köznevelési intézmények a vidám ünnepségeket, a tanév tervezésekor legyenek figyelemmel erre a mozgó dátumra is.

A Fiatal Családosok Klubja a politikusokhoz is kérdéssel fordult az ügyben: azt kérik tőlük és az oktatásirányítástól, hogy mindezekre hívják fel az intézmények figyelmét, és egyértelműen szabályozzák a kérdést, azt, hogy az adott évben mikor lehet farsangi mulatságot szervezni.

„Az ünnepeink mélységét, valódi tartalmát, a kereszténység gazdag és éltető hagyományát úgy tudjuk továbbadni gyermekeinknek, ha mi magunk is komolyan vesszük azokat és elfogadjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje” – írták a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!