Azt állította a pasijának, hogy rákos beteg, 30 millió forintot csalt ki tőle

2023. február 20. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki azt állítva, hogy
rákos beteg, összesen 30,5 millió forintot csalt ki egy férfitól.

A jelenleg 47 éves győri nő 2012-ben ismerkedett meg egy férfival, akivel összejöttek. A férfi már ismeretségük kezdetén elmondta a nőnek, hogy korábban daganatos megbetegedésben szenvedett, de szerencsésen meggyógyult. A nő erre válaszul azt állította a férfinak, hogy maga is daganatos megbetegedésben szenved.

A nő 2013-2022 között a betegségére hivatkozással, különböző gyógyszerekre
és kezelésekre összesen 30,5 millió forintot kért a férfitól, akivel párkapcsolatuk
már 2016-ban megszakadt, de a barátság megmaradt közöttük. A nő a pénzt kölcsön kérte és azt állította, hogy örökségéből, illetve testvérével közös spanyolországi nyaralójának nyereségéből fogja azt visszafizetni. Állításaival ellentétben azonban onkológiai kezelésben nem részesült, és sem öröksége, sem pedig külföldi nyaralója nem volt.

Az ügyészség a nővel szemben jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan
elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat. A bűncselekmény büntetési tétele két
évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!