58 év után lemond Veresegyház polgármestere, de már kinézte az utódját

2023. február 17. – 17:33

58 év után lemond Veresegyház polgármestere, de már kinézte az utódját
Pásztor Béla, Veresegyház független polgármestere – Fotó: Veres Nándor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzet arról írt, hogy 58 év után lemond Veresegyház független polgármestere, Pásztor Béla. A hírt a Telexnek is megerősítette Pásztor Béla: február végével mond le a tisztségéről, döntését a jövő hét keddi képviselő-testületi ülésen jelenti be.

Döntésének okairól azt mondta: új ember kell a település élére, és már meg is van, hogy ki lehet az utódja. Úgy fogalmazott: „józan megfontolásból” távozik így, nem akarta, hogy törést okozzon a város életében egy új polgármester érkezése. Azt szeretné, ha Cserháti Ferenc, a jelenlegi alpolgármester venné át tőle a polgármesterséget.

Róla azt mondta Pásztor Béla, hogy jóravaló ember, jó vezetője lesz a városnak. Már amennyiben megválasztják, leghamarabb májusban dönthetnek a veresegyháziak az új városvezető személyéről. Addig is lesz ideje az alpolgármesternek, hogy „gyakoroljon, kitanulja a mesterséget”, tette hozzá a leköszönő polgármester.

„Nem könnyű elválni” – mondta a lemondásáról, de a jövőben sem távolodna el az önkormányzattól, „kéznél lesz”, ha kikérik a tanácsát. Pásztor Béla azt reméli, hogy a helyiek is megismerik, megszeretik az alpolgármestert,

„és talán ő is ráhúz egy ötvenest”.

A 84 éves Pásztor Bélát 1965. szeptember 1-jén választották meg Veresegyház tanácselnökének, előtte a helyi művelődési ház igazgatója volt. Egészen 1990. október 12-ig töltötte be a tisztséget, de utána polgármesternek is megválasztották, és azóta is megnyert minden választást. Az 58 évnyi polgármestersége rekordnak számít Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!