Melegfront jön, enyhülnek a hajnali fagyok

2023. február 11. – 11:23

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat késő délután melegfront érkezik, aminek hatására helyenként eső, zápor, főként keleten-északkeleten havas eső, kisebb havazás, néhol ónos eső kialakulhat, írja az Időkép. A nyugati-délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. Kora délután 2–9 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap virradóra helyenként párássá válhat a levegő, később változóan felhős-napos időre van kilátás, helyenként egy-egy zápor, keleten kezdetben hózápor, néhol ónos eső előfordulhat. Az északi szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. Az előző napokhoz képest jóval enyhébb lesz a hajnal, -3 és +5 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet. Napközben 4-10 fokot mérhetünk.

Hétfőn hajnalra többfelé képződhet pára, köd. Napközben nyugaton lesz több, keletebbre kevesebb felhő, de csapadék nem valószínű. Napközben átmenetileg megélénkülhet a szél, hajnalban -5 és +1, míg napközben 3-10 fok várható.

Kedden ismét pára-, ködfoltokkal indul a nap, amely néhol csak lassabban oszlik majd fel. Napközben naposabb és felhősebb tájak válthatják egymást, számottevő csapadék sehol sem valószínű. A Dunántúlon és északon élénk, néhol erős lehet az északi-északnyugati szél. A minimumok -3 és +2, a maximumok 5–10 fok között alakulnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!