Pénteken napsütés lesz, hétvégén jöhet az eső minden formája
Pénteken sok napsütésre számíthatunk, szombaton és vasárnap viszont már változékonyabb lesz az időjárás, esőre, ónos esőre, záporra, helyenként havas esőre és kis szerencsével hóra is készülhetünk – írja az Időkép.
Pénteken sok napsütésre, száraz időre számíthatunk, legfeljebb fátyolfelhők sodródhatnak fölénk észak-északnyugat felől. A hőmérséklet kora délután 2–7 fok között fog alakulni. Az OMSZ előrejelzése szerint késő estére -8, 0 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton már több felhő lesz felettünk, és késő délutántól, kora estétől egy melegfront hatására helyenként eső, zápor is előfordulhat. Főleg a hegyekben, illetve északkeleten és keleten havas eső, kisebb havazás, néhol ónos eső is kialakulhat. Hajnalban -11 és -5, kora délután 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet, éjszaka pedig -9, -3 fok közé hűlhet a hőmérséklet.
Vasárnap szintén változóan felhős-napos időre van kilátás. Helyenként egy-egy zápor, északkeleten, keleten délelőtt havas eső is előfordulhat. Az előző napokhoz képest jóval enyhébb lesz a hajnal, -3 és +5 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet. Napközben 4–10 fokot mérhetünk majd.