7,4 milliárdos osztalék után nem fizetett adót egy milliárdos kelet-magyarországi üzletember

2023. február 6. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen. A gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.

A több élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellnesshotel tulajdonosa 2017-ben és 2018-ban 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel több gazdasági társaságtól. Ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési engedélyt, hivatalos lakcímet, valamint arab és ciprusi fedővállalkozások alapításában is közreműködött, hogy elkerülje az 1,1 milliárd forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon.

A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit. A vizsgálat szerint a nyolcszáz munkavállalót foglalkoztató milliárdos üzletember dolgozóinak fizetését 2014 és 2018 között számos esetben „feketén” egészítette ki, hogy így csökkentse a fizetendő közterheket, ebben pedig a közvetlen irányítása alatt álló cégcsoport ügyvezetői is részt vettek.

A pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsított vállalkozót balatoni villájában fogták el két éve a NAV nyomozói. A költségvetést ért kár ingatlanok zárolásával és önkéntes befizetéssel teljes egészében megtérült.

A G7.hu az elfogás után részletes cikkben mutatta be a milliárdos vállalkozó adóelkerülési ügyleteit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!